to me you are perfect

Hogyan is definiálhatnánk a szerelmet? Nem mérhető tárgyakban vagy mértékegységekben, akkor a legjobb ha kimondhatatlan és nem úszik el a bevallásának pillanatában. Akkor a legjobb ha boldogok a felek és ha semmi nem választja el őket. A közelség nagyon sokat segít, az imádat, hódolat és odaadás pedig folyamatosan erősíti fennmaradását.

De ennek mégis mi értelme? A szerelem akkor a legjobb, ha megmagyarázhatatlan, ha az érzelem felülkerekedik, ha minden más másodlagos, ha semmi sem számít csak az ölelés, a közös lélegzet, a közös vágy és az együttlét.

De miért írom akkor le, ha nincs értelme megfogalmazni? Abba is ha

all is full of love

Talán egy gép szeretete eltörpülhet, szabályokon alapulhat az emberi természethez képest, mégis talán pont ezért csodálatos a közöttük lévő érzelmi, szexuális kapcsolat feltételezése. Egyszerű szépsége megfoghatatlan CGI-magasságokba emeli a nem mindennapi izlandi énekesnő jellegzetes arcvonásait, különleges szimbiózist varázsolva a kényelmesen hömpölygő dallamokkal. A lassúság, az alternatív látásmód híven tükrözi a klip rendezőjének, Chris Cunningham-nek a munkásságát is.

Minden tele szerelemmel.

ékszer

Csak, hogy ne üljön le a retrozás.  Eltekintve a botrányosan szar minőségű felvételtől, a VIVA tv voltfesztiválos meg ki tudja még milyen feliratokat tartalmazó youtube-os elérhetőségtő, a Hitchcock Szédülésének femme fatale-járól elnevezett magyar banda valószínűleg legismertebb szerzeményét tárom most a nagyközönség elé (heti kb 4 látogató). Rendkívül érzelmes dal ez, nagyon szeretem is, szeressétek ti is (a heti kb 4 látogató).

Utóbbi időket egyébként ezekkel a szavakkal (többnyire egyszerű, ragtalan főnevekkel) tudnám legjobban ábrázolni: láb, csók, mamut, szökőkút, has, ölelés, milliomos, zárthelyi, fázás, telefon, msn, star trek.

Mert volt nekünk egyébként egy egész világra kiterjedő "legalizeit" napunk. Tüntettek Brazíliában, Csehországban, de még a roppant maradi és igénytelenül jobboldali magyar honunkban is volt, ha 200.001 szabad demokrata szavazó nem is, de néhány "éljazölddel" pacifista igen. Jövedékiadó, cigipapír, coffeeshop, szűk pupilla, köhögés, füst meg reggae. Lesz nálunk legalizeit? Edgar Ellen Poe-tól tudnék idézni: "sohamár".

És természetesen, hogy felejthettem el a Hairt.

"...let the sunshine, let the sunshine in..."

időrendben

Mert mivégre is vagyunk mi ezen a Földön?

Válasz #105-re.
Értékrendünk ne lenne magas? Az én értékrendem gigászi méreteken helyezkedik el. Ha veszünk egy két méter magas létrát, feltesszük pontosan derékszögben a Mount Everest tetejére, majd a létra legtetejébe állunk, lenézünk, és tegyük fel, hogy Kal-Eles röntgenszemmel tekintünk lefelé, aztán átlátunk a Földgolyó másik pontjára, egészen valahová az Amerikai Egyesült Államok területére...na körülbelül olyan magas az én értékrendem. Azért ez igazán magas magasságú, nem? Különben sem számít egy igen nagyot tévedő, korlátolt tanár véleménye az én csodás hercegnőm rituális órai játékával kapcsolatban, és biztosan hátsó szándékot közvetítőt kíváncsi kérdéseivel. 2200 forintot megér egy távbeszélgetés (mondatok végén majd mindig mondani kell a "stop"-szavakat, mint régen a vadnyugati távirodában), de az elkövetkezőket mindenképp magamra hárítaná, mert én egy lovagias lovag vagyok, fekete lovon, sötétbarna hajjal.

Elmélkedés, de jó, hogy vagy.
Mert elloptak egy kis időt az életünkből. Volt egy egy órás time lag, egy bizonytalan időugrás, vissza a jövőbe. Később sötétedik, hamarabb kezdődik este barátok közt a barátok közt. Nem fog-e a sors büntetőleg lesújtani ránk majd rettentő irgalmatlan haraggal ránk, akik becsapva az univerzum eme általunk korlátok közé szorított, valójában nem is igazán létező adatot, ezt a folyamot, melyet nehéz megérteni és igazán ép ésszel felfogni (holott épp ez az, hogy csak nem ép ésszel lehet), az időt megmachináltuk. Mi teremtettük az időt azzal, hogy behatároltuk másodpercekbe, órákba, napokba, évekbe, emberöltőkbe. A saját, nagyon fiatal fajunk bizonyos élettereit különíthetjük el vele, az idővel, melyet befolyásolni nem tudunk, de ősszel és tavasszal lopunk egy órát. Tőlünk lopták el, a közemberektől. A munkásosztály korábban kel ilyenkor, az öltönyös úriember meg úgyis 9-nél tovább szunyókál az ágyikójában. Menjünk és tüntessünk az utcán tömegesen, pereljük be az emberi vezetést, a közjogot, a tudományt és az időminisztériumot, amiért ellopta az óránkat. Kérjük vissza. 

rhapsody in august

FONTOS!

A következő képsorok felkavaróak lehetnek. Senkinek nem akarom elrontani a hangulatát vagy a kedvét, elszomorítani és sírni sem akarom látni, de úgy gondolom érdemes rászánni az életünkből 10 percet.
Többnyire valós felvételeket tartalmaz a videó és rendkívüli módon szomorú, amellett, hogy a zenével alkotott zseniális összhang egy gyönyörűséges kontrasztot alkot. A Mono valószínűleg jelenleg a Föld a legjobb zenekara. Gyászoljunk együtt, biztosan mindenkinek van mit.

you're my angel

ébredés

Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. Béna vagyok. Paradicsom béna.

Egy hosszú, kényelmes, vállamon elalvós öleléssel ki tudnám fejezni sajnálatom, hogy érezd, nem szándékos volt. Nincs  harag? Nem baj? Megbocsátasz? Remélem szépen álmodsz mindig, de ha akkor is szép volt, akkor én szakítottam félbe, miattam nem maradhattál a csodás pillanatokban. Nem kívánom, hogy bárcsak rossz álmod lett volna, de talán annyira nem volt szép, hogy aztán sóhajtozva nézz a telefonra, bánatos nyújtózkodással. Fáj a szerelem, mely ébredéskor rögtön elönti az ember szívét, ahogy a hanyagul lehúzott redőny hézagai közt bepillantó napsugarak a félhomály uralta, üres és magányos szobát világítják meg. Első gondolatom is Te vagy, ahogy a második és harmadik is, egészen lefekvésig, holtfáradt álomba szenderülésem utolsó éber pillanatainak könnyáztatta szomorú szenvedésében. 

Aludj jól, szenderedj mély álomba, öleld át a kispárnád és ne gondolj a kellemetlen pillanatokra, a felidézéskor elszomorítókra. Csak a szép és a szenvedélyes, csak az magasodjon minden más fölé. Aztán mindezek után, csillogó tekintettel és örömmel átitatott vágyakkal: vigyél el, ha indulnál!

nothings gonna touch you in these golden years

are you ready?

Mindig olyan hatalmas kérdőjelekkel ülök le írni ide. Ha van ötlet, nem vagyok gép vagy netközelben (ezeket ha akkor nem írom le vagy elfelejtem vagy később átgondolva már nem érik meg a lejegyzést és megosztást), ha meg nincs ötlet akkor kedvem lenne írni. 

Készen vagyunk? Készen állunk egy olyan esetleges harcra, amely nem kimondottan fegyveres, hanem életben vívott. Legyen az KRESZ-vizsga, vagy pszichológia kollokvium, vonatra szállás, belépés a mozi ajtaján...készek vagyunk rá, hogy megtegyük? Ha nem, honnan tudjuk, hogy mikor? Az életben talán ez a legfontosabb. Mivel nem látjuk előre a következményeket, az összefonódó sorsok okozta zűrzavart, melyet senki sem lenne képes megfigyelni vagy átlátni (mivel mindenki függhet bárki mástól ezen a bolygón), az egymásra gyakorolt hatások kimeríthetetlen valószínűsége folyamatosan jelen van az életünkben. Csupán a fizikai korlátok akadályoznak, melyek néha nagyon meg tudják keseríteni az embert. De a biológiai is, extrém körülmények és a kevés valószínűségű egyéb tényező. Hogy készen állunk-e egy próbatételre, egy újabb fejezetre az életünkben... ki lehet a megmondhatója ennek? 

Ha irányítanának minket, vajon jobban menne? Elveszne az öntudat, a magánélet és maradna a vezérelt út melyet követve nem lehetne bajunk és veszedelem. De nem lehetne titokban kiosonni az ajtón, nem lehetne szülők háta mögött kábítószerhez jutni, nem lehetne szeretkezni kiválasztottunkkal. Egy óriási hatalommal rendelkező személy, aki ezáltal megszűnne embernek lenni, nem az érzelmekre és érzésekre hagyatkozna hanem a tényekre, a puszta pozitív végkimenetelre. Teátrális, utópisztikus kommunizmus jönne létre. Megszűnne az egyén. Számok alapján sorolnánk be egymást, még Ádám se létezne.

miért szeretem én a Final Fantasy-t?

Kell ezek után bármilyen szó, kifejezés, szótöredék, lélegzet? A "gyönyörű" túlságosan lekicsinyítené csodálatosságát, megfoghatatlan báját. Pátosszal telt trailer, a 8. rész első átvezető animációja, Nobuo Uematsu könnyfakasztóan gyönyörű nagyzenekari előadásával és a japán szerepjátékok mestereinek szemkápráztató animációjával (közel tíz éves játék). És ami nem eshet le a videóból, az a történet nagyszerű felépítése, a semmihez sem hasonlítható hangulat, a szereplők sokszínűsége, az összhatás elképesztő magas hatásfoka. És a 8. részt annyira még nem is szeretem.

sorbanállás az orvosnál

Gyűlölöm a hólapátolást. Ha elhárul a veszedelem a vizsgákról, ergo nincs több, akkor mindig jön a másik zavaró tényező. Jelen esetben a reggelenkénti házkimenekítés az égből hulló fehér, hideg csapadék alól. Ugyan ez annyira nem nagy probléma, de elveszi az időt más elől, amit sokkal szívesebben végeznék. Lehet, hogy az kevésbé hasznos, de még mindig jobb másra kenni a hibát...

Legyen az Shadow Moses, Empire of the Myst, World of Magi vagy a régi Szovjetunió, posztapokaliptikus világ, esetleg Tokyo vagy Kawasaki utcái: mindenképp inkább ott vagyok fejben mint a hólapáttal a kezemben a ház előtt. 

A ma délelőttöm kivételesen hóesés hiányában nem a melóval ment el, hanem anyum gyógyszeréért szaladtam el az orvoshoz (magas vérnyomás, depresszió elleni nyugtató és altató - jobb ha hozzászokom, mivel örököltem mindent tőle) ahol nem elég, hogy előttem érkezőkre kellett várnom jólnevelt civilizált fiatalaember módjára, de pont előttem ugrik be valami szervízes és legalább egy órát kellett odabenn tökölnie...hogy addig miért nem tudják fogadni a betegeket? Főleg, hogy közben annyi baktérium rakódhatott a szervezetemre míg a vírushordozók köhögésének centrumában helyezkedtem el, arról inkább nem is akarok tudomást szerezni. Lényeg, hogy túléltem, egyelőre. 

a háború fogaskerekei

Az utóbbi idők legjobb akciójátéka, a világ legjobb filmjének legjobb jelenetének legjobb aláfestőzenéjével és valószínűnek a világ jelenlegi egyik legjobb rendezőjének karmesteri pálcája alatt.

(Gears of War; Donnie Darko soundtrack, Michael Andrews - Mad World; David Fincher)

Die motherfuckin' locust!

ran

-

take on me

80-as évek, remek animáció és valós felvétel vegyítés, pattogós és érzelmes disco zenei aláfestés, kegyetlen jó ötlet, csodás megvalósítás, jó és rossz harca, romantika, happy end.

Lehet csak én vagyok nagy 80s' fan, de ez a klip akkoris iszonyú jó...a valaha volt egyik legjobb, kétségtelenül. Húsz éve a speciális effekt még nem szí-dzsí-áj volt, hanem valódi animáció, melyet kézzel rajzoltak vagy másik esetben igazi, tapintható maszk vagy báb. Visszasírom azt a korszakot, amikor a filmes vér még folyékony, otthon a kádban, különleges módszerrel előállított anyag volt, nem utólag ráhelyezett dzsuva. A színészek frizurái borzalmasak voltak, de sütött róluk a korszak meghatározó zeneisége, a kontúrral behatárolt közegbe tartozás. A zenei aláfestés hangos, a nadrág fenékbe vágó és bokát-zoknit mutogató, a smink meg giccses. RoboCop meg megvédte az ártatlanokat.

On the web

Az internet térhódítása óriási információáradáshoz vezet. Egyre több a weboldal, webbolt, fórum, blog, egy szaros képnek is csinálnak ma már egy site-ot. Félelmetes mekkora méretet ölt. Ha az összes oldal összes betűkarakterét és rajta tárolt, életnagyságban kinyomtatott képét egymás mellé helyeznénk, vajon meddig érne el? Mekkora háló lenne? Mindenféle otromba, szőrös, egymilliárd szemű pókszerű lény mászkálna rajta fel-alá, befogva az információkat. Az egyik ilyen mutáns tarantulát elnevezhetnénk Google-nek, aki egy szófogadó háziállatszolgaként kikeresné a neki súgott információt. Csúnya vörös és rózsaszín, csápos gombolyagok is tekergőznének a galaxis méretű inter-weben, melyek a nyolc kisbolygó nagyságú mutapókjaink életére törnének - vírus címszó alatt. A mutapókok születésük után korlátozott teendőket végezhetnének, a korhatáros oldalakat csak felnőtt kor betöltése után érhetnék el és csak fokozatosan kaphatnának egyre több munkát egy napra. Az interweb közben szorgosan mozgó, óriás, klaviatúrafogú hódok szőrös mancsával egyre jobban terjeszkedne, ahogy a mutapókok szövőgumóiból kifolyó, materializálódott mindenszínű anyagot kennék az általuk összegyúrt gázfelhőkből, üstökösökből és galaxisokból épülő vázra. Az interweben lévő adat mennyiségű annyira nagy lenne, hogy egy mutapók életének mind a tizennyolcmillió évében sem lenne képes egyik végéből a másikba szaladni. Ezért lennének szektorokra bontva a háló hatalmas rendszerei, ahol kedvesen nyújtanák át egymásnak a lények az információt. Zenét, filmet, játékot, programokat, képeket...mindent a pókjaink hoznának elénk, pár pillanattal azután, hogy kértük.

És mi mindeközben hol lennénk?

*böff*

New Year

(Ennél idiótább, hatásvadászóbb és közhelyesebb címet nem igazán lehet kitalálni január másodikai postnak.)

Sok minden nincs rendjén, a világban, az országban és a közvetlen környezetemben sem. Szociális életem egy kudarc, tanulmányi eredményem még nagyobb és fogalmam sincs mi lesz belőlem. Minden hülyeségtől rettegek, amit csak el tudok képzelni, egyre több helyről ér csalódás és fájdalom. Az élet, ahogy gyerekkorban a felnőttek nagyon tudálékosan a lelkünkre kötik: "nem habostorta" vagy "addig jó amíg gyerek vagy"; tényleg így van. És hiába mondják el ezerszer, hiába ismétlik, hiába jön ki a könyökünkön, tényleg csak akkor jövünk rá amikor odakerülünk, hogy megtapasztaljuk. Olyan gyakran használnék betöltés opciót egy jó helyen elraktározott mentésből, az élet apró hibáit kijavítva ezáltal. Kezdenék sok mindent újra, a már megtapasztalt emlékek is új erővel történek felém. De akarnám én ezt? Régen arra vágytam, hogy felnőtt legyek, ezt meg azt csináljak és amikor odakerülök, akkor iszonyúan rettegek és szorongok a jelentől. Kegyetlen a helyzet, mely odafigyeléssel elkerülhető lett volna. Szorgalomra, önmegtartóztatásra és lelki egyensúlyra törekvéssel ma egy sokkal másabb ember lehetnék.Hogy jobb-e, azt nem tudom, de talán sikeresebb.

#2

Birth of a new age

Valamikor, réges-rég, ez egy lassan frissülő, alig látogatott blog volt. Most, hogy kb egy éve nem írtam bele és még csak el is rejtettem, hogy senki ne tudja olvasni, újult erővel itt vagyok, visszatértem. Egyvalakit tudok ezzel majd boldoggá tenni, ha már máshogy nem sikerül(t). Mielőtt az a bárki megijedne, a régi bejegyzéseket nem töröltem, csak elbujtattam.

Annyi minden történt velem, hogy azt se tudom hol kezdjem. Nem is kezdem. A blog elsősorban nem önsajnáló weboldal, ahová bárki firkálgathat. De akkor mi? Kb két éve jelent meg és ma már millió különböző kisebb-nagyobb látogatószámmal rendelkező mazsola nyílt. Mi is az értelme? Mindenféle, magát kultúráltnak és műveltnek nevező egyén nyit kultúrális blogot, filmekkel, zenével, képregénnyel, színházzal, sporttal, lepkehálógyártásról, kipufogókalapálásról, dezodorosflakon-égetésről...de az információáramlás ritkán jön össze igazából, mert nem találni a közös utat, ahová halad a blogközösség. Eddig nem volt csak 9X10¹⁶-kon website, blogokkal együtt meg lett ezerszer ennyi. Ha meg valamire rákeresek a google-ben, akkor az első ezer találat blogokra vezet, ahol felsorolásszerűen megemlítenek bizonyos fogalmakat, hogy a gyanútlan keresőszolgáltatást használó még véletlenül is odataláljon. De nem lesz állandó olvasó.

Én is beilleszkedem ebbe a közösségbe. Ez volt az első blog amibe anno belevágtam, iszonyú alullátogatottsága és mindenféle kommenteket nélkülöző véleményezése annyira idegesített, hogy rövid távon le is lőttem. De néhány írás aránylag elviselhető volt, úgyhogy meghagytam. A Motion Renaissance volt az első filmes irányvonalú kezdeményezés egy nagyon jó netes ismerősömmel, de sajna eléggé el van hanyagolva. A másik egy sorozatokkal foglalkozó blog volt, ahol vendégíróként egyetlen írásom jelent meg majd törölték is a készítők az egészet mert beleuntak. A Videodrome ma is virágzik, elég nagy az olvasótábora és rengeteg rá az író. Oda is nagyon kevés publikálással jelentkeztem, utóbbi időben kissé megszaporítva, de még mindig visszafogottan. Majd visszakanyarodtam ide. Miért most, miért pont ide, ne kérdezze senki. Itt vagyok, majd lesz valahogy.